10. Rész: A dormban

B-bomb P.O.V.:

Reggel amikor felkeltem, rögtön a találka jutott eszembe. Boldog voltam, és ezt nem is rejtettem el. A fiúk értetlenkedve néztek rám. Csöndben visszanéztem őket. A némaságot Jiho törte meg.
 -Ma már szükség lenne SaYe-ra. Nem tudja valaki, hogy hol lakik?-kérdezte. A többiek kicsit kétségbeesett arcot vágtak, mert (rajtam kívül) senki sem tudta, hogy hol lakik SaeYeon.
-Én tudom. Elhozzam?-kérdeztem. Zico őrültként bólogatott.
-Jó lenne...-mondta. Felsóhajtottam. Én lettem a szállító. Elmentem a szobámba felöltözni és mosakodni. Utána kerestem egy napszemüveget, ami az arcom nagy részét eltakarta. Ezt a rajongók miatt kellett felvennem. Elindultam a parkba, ahol a találkozóm volt SaYe-val. Ő már a padon ült, mikor én odaértem. Köszönésképpen megcsókoltam. Mikor elszakadtunk egymástól, megkérdezte, hogy hova megyünk.
-Öhm... Hozzánk a dormba.-mondtam. Beültünk a kocsimba és elindultunk. A ház előtt kinyitottam neki az ajtót. Kiszállt és bementünk. Bent a fiúk szakadtak valamin. A röhögésükön nevetve megkérdeztem, hogy mi ilyen vicces. A konyha felé mutogattak. Bent U-kwon szinte ráhasalt az aszalra, előtte valamilyen mókusos borzalom volt, melyet fölhúzott és az lépegetett. Ő meg ingatta a fejét és azt suttogta:
-Ez így nem jó! Másfelé menjetek mókuskák...

 

Nagyon igyekeztünk de mindkettőnkből kipukkadt a nevetés.
-Ne-he-he-heeee-vihogta SaYe. Teljesen egyetértettem vele. Odamentem Kwonie-hoz, és elvettem előle azt a valamit. Nyafogva utánakapott.
-Ajj már! Add vissza lécciiii-könyörgött. Alaposan megnéztem a kis játékot majd visszaadtam neki. SaYe lassan már fulladozott a nevetéstől. Bementünk a nappaliba. A fiúk láthatóan lenyugodtak. Zico odalépett a lányhoz. A kezébe nyomott valamit, és már ment is vissza a szobájába. Megnézte, hogy mi volt az. Egy pendrive.
-Van valakinek számítógépe?-kérdezte. Mindannyian feltettük a kezünket-És megkaphatnám valamelyikőtökét?-mindannyian bólintottunk, csak Jihoon nézett fagyos tekintettel a lányra. Még engem is kirázott a hideg a pillantásától. De ő nem vette észre, vagy csak nem akarta észrevenni. Nem tudtam. Indultam be a szobámba a gépért, de Taeil megelőzött.
-Tessék!-mondta.
-Köszi-mosolygott rá SaYe. Hirtelen egy olyan érzés kerített hatalmába, mely még soha. A féltékenység. Összehúzott szemmel figyeltem minden mozdulatát Taeil-nek, és arra gondoltam, hogy ha akár egy ujjal is hozzáér a barátnőmhöz akkor kinyiffantom. Tekintetemmel már meg is tettem. A fiúk megérezték, hogy szinte tapintható volt körülöttem a feszültség, ezért kicsit hátráltak. Taeil is hátrahőkölt. Féltékenységi rohamom nem akart csillapodni. Mindeközben Saye már kapta is elő fülhallgatóját, mert Jiho a Nalina zenéjét adta oda neki. Mikor felcsendült a zene, rögtön ritmusra kezdett dobolni a lábával, majd felsőteste, végül feje is bekapcsolódott a mozgásba. A közepe felé már kihúzta a fülhallgatót, felhangosította a zenét, és táncolt. Csak úgy spontán, ami eszébe jutott, azt táncolta. Tátott szájjal néztük mutatványát. A végét egy tökéletes spárgával zárta. Felém nyújtotta kezét, mondván, hogy húzzam föl. Odaléptem hozzá, megragadtam karját, és felrántottam. Kicsit leporolta cicanadrágját, és körbetekintett. Felkuncogott. Én is körbehordoztam pillantásom és megértettem nevetésének forrását. A fiúk még mindig nem ocsúdtak föl döbbenetükből.
-Vigyázzatok! A végén berepül a légy a szátokba.-mondta barátnőm még mindig kuncogva.