5. Rész: Fény derül az igazságra

-Semmiség!-mondta barátnőm.
-Na de most mondj el mindent!-utasítottam Saye-t. Belekezdett a mesélésbe. Mire befejezte hulla fáradt lett, ezért megágyaztam neki, közben ő átöltözött pizsamára, fogat mosott, kifésülte a haját, majd mikor ezzel végzett ledőlt és elaludt. Egy picit még fenn maradtam és gondolkoztam. De egy idő után elálmosodtam és én is eltettem magamat holnapra.

Eközben a Block B-házban:
Zico bekopogott a maknae ajtaján. Jihoon kiszólt, hogy mehet. A leader besétált, becsuktaa maga mögött az ajtót. Odament P.O elé és megkérdezte:
-Miért tiltakoztál annyira az ellen, hogy SaeYeon legyen a koreográfusunk?
-Emlékeztet valakire, akit nagyon utálok, és azt hiszem, ezért nem akarom őt megismerni.
-De... Ennyire gyerekes már ne legyél!-csattant fel Jiho.
-Nem vagyok gyerekes! Csak mondom, hogy nem szimpatikus!
-Az előbb teljesen mást mondtál Maknae! Mondd el, hogy mi bajod van vele!-utasította Zico P.O-t szinte ordítva.
-Most mondtam el, hogy mi a bajom vele!!!
-Fiúk! Fogjátok már be! Aludni akarok!-lépett be a szobába álmosan U-Kwon.
-Már te is parancsolgatsz nekem, hyung?-kiáltott fel dühösen Jihoon.
-Mit kiabálsz a hyungjaiddal Maknae?-szállt be a vitába Kwonie.
-Muszály nektek itt ennyit ordítani? -csoszogott be a szobába Taeil- Inkább kussoljatok!-mondta és visszament a szobájába. A fiúk döbbenten néztek utána. Amikor egymásra tekintettek mindannyian elröhögték magukat.
-Ez lerendezett ám minket!
-Nekem mondod?-kérdezte egyszerre Jihoon és U-kwon. Megint kitört belőlük a nevetés.

Minhyuk P.O.V.:
Este nagyon gondolkoztam. SaYe-n. Arra gondoltam, hogy elhívom vacsorázni. Elkeztem tervezni, hogy hogyan állok elé és kérdezem meg. Elmélkedésemből Kyung ébresztett föl:
-Szerinted igent mond?-értetlen ábrázatomat látva azonnal magyarázni kezdett-Elhívom randizni!
-De neked van barátnőd!
-És? Szakítok vele!
-De miért hívod el?
-Játék! Unatkozom és ő meg érdekes! Szórakozni akarok egy kicsit Minhyuk!-ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább. Felemeltem öklömet, és egy szép kis jobbhorgot mutattam neki. ,,Nem hívhatja el! És ha megbántja, akkor nekem 100%, hogy nemet mond!"-gondoltam. Ebben a pillanatban állt föl, és lendítette az ökölbe szorított kezét. Kitértem előle, de következő ütése már célba talált. Éreztem, hogy vér csorog az ajkamon, de nem érdekelt. Én is lendítettem öklömet, de Taeil akkor lépett be a szobába, és amikor meglátta, hogy éppen ütni készülök rögtön odarohant, és lefogta kezeimet.
-Megőrültetek? Minek veritek egymást? Szóban is le lehet rendezni!
-Nem érted! Ez...
-Nem érdekel!
-Grrrrr...-morogtam és elrohantam. A közeli parkban kötöttem ki. Eszembe jutott, hogy elkértem Saye telefonszámát. Már éppen hívni akartam, amikor eszembe jutott, hogy már biztosan alszik.
,,Majd holnap felhívom"-gondoltam. Leültem egy padra, mert már kezdtem elfáradni. Ajkamról dühösen letöröltem a vért. Eszembe jutott, hogy szüleim itt laknak a közelben, így nem kell visszamennem a fiúkhoz. Felálltam és elindultam. Mikor odaértem csöngettem, és amikor Omma ajtót nyitott, megkérdeztem, hogy ottaludhatok-e. Boldog volt, és megengedte. Bementem. Köszöntem Appának, majd egyenesen a szobámba mentem. Elfeküdtem az ágyamon és abban a percben el is nyomott az álom. Édes álom volt. Saye és én voltunk benne.

Másnap reggel:
Reggel amikor felkeltem képek villantak az emlékezetembe. Saye-ről, ahogy táncol, Kyung-ról, amint éppen lendíti felém az öklét. Bántott engem. Én is Őt. De már megbántam.